„A játékban az a pláne, hogy jó csinálni, hogy élvezzük. Ha még tanulunk is közben valamit, az már csak hab a tortán – összegez dr. Mérő László egyetemi tanár, az ELTE Pszichológiai Intézet munkatársa. – Van egy nagy félreértés sok felnőtt fejében arról, hogy ez vagy az a játék azért jó, mert fejleszti bizonyos készségeket. Ezzel szemben a játékok, ha fejlesztenek valamit, akkor elsősorban azt hozzák ki belőlünk, ami amúgy is benne van a személyiségünkben. A »tanulni a játékból« elmélettel egy nagy baj van: általában a tanár hiszi azt, hogy a gyereknek szórakozás, míg a gyerek csak a tanulást érzékeli belőle. Az emberek vagy azokat a játékokat kedvelik, amelyekben kötött szabályok vannak, vagy azokat, ahol tágabb keretek között ők maguk alakíthatják a szabályokat. Ez is a személyiségünkről szól: van, akinek a kívülről meghatározott rendszerek fogódzót nyújtanak, másnak meg az a tudat segít, hogy a szabályok tőle (is) függenek.”
Vagy tízszer olvastam el... egy részét azért, mert annyira jól esett, egy másik részét, pedig azért, mert nem vagyok benne bizonyos, hogy el tudom fogadni, illetve, hogy hogyan tudom elfogadni. Játék és tanulás, tanulás és játék... Most - vállalva, hogy még nagyon sok játékkal kell játszanom - azt gondolom, egy jó játék annyira izgalmas, annyira élvezetes, hogy minden más tényező elvész, még az a felismerés is, hogy most tanultam valamit, de ha egyszer egy szürkébb napon visszatekintek rá, láthatom, hogy akkor, ott, abban a játékban tanultam valamit, s ettől egy cseppet sem volt kevésbbé élvezetes.